Legendák 4.rész: Carlos Fuente Sr.

Minden iparágnak megvannak a maga legendái, néhány híres név és megénekeletlen hős, akik örökre megmaradnak az emberek emlékezetében. Ezek a legendák mind szerepet játszottak abban, hogy a jelenleg ismert szivaripar olyan legyen, mint amilyennek most ismerjük. Ilyen igazi úttörő és legenda Carlos Fuente Sr., a jelenlegi cégvezető, Carlos “Carlito” Fuente Jr. édesapja.

A KORAI ÉVEK

Carlos Fuente Sr. édesapja Arturo Fuente 1912-ben a floridai Tampában – ahol a Fuente család jelenlegi bázisa is található – megalapította az Arturo Fuente márkát. Ám édesapja dédelgetett álmának egy 1924-es katasztrofális tűzvész vetett véget, amiben odaveszett minden, amit addig felépített. Amikor Carlos Fuente Sr. 1935-ben megszületett, már nem létezett az Arturo Fuente márka, és apja abban az időben már más szivargyártók alkalmazottja volt.

Carlos Fuente Sr. fiatalDe mint a későbbi eseményekből is kiderül, bármilyen katasztrófa is éri ezt a családot, mindig újra fel tudnak állni, és ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy 1946-ban újraindult az Arturo Fuente szivarok gyártása. Sajnálatosan ez az év egybeesett azzal, amikor a fiatal Carlosnál gyermekbénulást diagnosztizáltak. Az orvosok nem hittek abban, hogy újra képes lesz felállni és járni. A fiatal fiú kitartása és harca mindenkit megdöbbentett. Három hosszú éven át küzdött a betegség ellen, hogy teljesen felépüljön. Ez a harc szimbolikussá vált a család életében, Carlos Fuente Sr. fiatal kora ellenére ugyanis bebizonyÍtotta – apjához hasonlóan -, hogy bármilyen tragédiát is sodor elé az élet, azon hosszú, kitartó munkával túl lehet jutni, és ez a befektetett munka csak még erősebbé tesz.

Ezt követően – mindössze 23 éves korában – átvette a családi vállalkozás irányítását apjától. Ebben az időben jellemzően a szivarok még a lakóház tornácán készültek, és csak Tampában és a környező városokban ismerték őket. A fiatal tulajdonosnak ambiciózus tervei voltak, és elkezdte árulni a szivarokat egész Floridában és a New York-i latin közösségekben is. Ezen üzleti húzása kiválóan bejött, a vállalkozás növekedésnek indult, és végül elegendő pénzt hozott a család támogatására. Persze a siker nem jött könnyen, kemény munka volt mögötte. Carlos Fuente Sr. gyakran dohánybálákon aludt ahelyett, hogy hazatért volna, de családja jövőjének biztosítása jelentette számára a világot, és ezért hajlandó volt sok áldozatot hozni.

AZ ÚTKERESÉS

A gyár életében az 1962-es év hozott fordulatot, ugyanis ekkor jelentette be John F. Kennedy elnök hivatalosan a Kubára vonatkozó embargót. Mivel a saját szivarjaik gyártásához nagyrészt kubai dohányleveleket használtak fel, ez azt jelentette, hogy a vállalatnak más dohánylevél forrást kellett találnia. Jó pár keveréket kipróbáltak, érkeztek dohánylevelek az Egyesült Államokból, Puerto Ricóból, Kolumbiából, de egyik sem felelt meg annak a magas színvonalnak, amit az Arturo Fuente márka már akkor is képviselt, ezt követően azonban rátaláltak a kameruni borítólevélre, ami megmentette a családi vállalkozást.

Az 1960-as évek végére az Egyesült Államokban a munkabér költsége olyan magasságokba szökött, amit a gyár rentábilisen már nem volt képes kitermelni, és ekkor született meg a döntés, hogy áttelepítik a szivarok gyártását Nicaraguába. Pár sikeres év után azonban újabb csapás érte a Fuente családot, a nicaraguai forradalom közepén, 1979-ben felégették a teljes gyárat és a földdel tették egyenlővé. A családnak nem volt más választása, tovább kellett állnia, így 1980-ban megalapították a Dominikai Köztársaság területén található Santiagoban a mai napig is működő, és a város egyik nevezetességének számító Tabacelera A. Fuente szivargyárat.

Ebből a santiagói gyárból Carlos Fuente Sr. célul tűzte ki a világ meghódítását. Rendkívüli hangsúlyt fektetve a minőségre, a tökéletes konstrukció megalkotására és megtartására, és az erjedés és a dohánylevelek öregedésének a szabályozására. Dominikán több földterületet és farmot vásárolt, és dohánytermesztésbe kezdett, hogy a minőséget még jobban tudják kontrollálni.

Az 1980-as évek elején megszületett a Hemingway-sorozat, ami új ismertséget hozott a Fuente család számára. Azonban a ma ismert cég igazi valójában csak az 1990-es évek elején kezdett ragyogni, amikor Carlos Sr. és Carlito bemutatta az első testes dominikai purót, az Opus X-et, és innen pedig már minden történelem.

carlosfuentesonfather-600

JELENKOR

Carlos Fuente Sr. 81 éves korában bekövetkezett haláláig, egészen 2016-ig vezette a családi vállalkozást, és fia, Carlos “Carlito” Fuente Jr. viszi tovább az örökséget.

Bátran ki lehet jelenteni, hogy idősebb Carlos Fuente több volt, mint egy, a szivar iparághoz tartozó legenda, ő egy ikon, akinek a hatása pár évvel a halála után is erősen rányomja a bélyegét a szivarvilágra. Elég csak arra az egész internetet felrobbantó hírre gondolni, hogy a Padron család szivart készít Carlos Fuente Sr. tiszteletére!

Az egész Fuente család jelenleg is keményen dolgozik, és továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy tovább vigyék apjuk és nagyapjuk örökségét.

 

A Legendák sorozat további cikkei itt érhetőek el:

Legendák 1.rész: Che Guevara

Legendák 2.rész: Zino Davidoff

Legendák 3.rész: Don Jose Pepin Garcia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük