Kezdjünk barátkozni a Royal Laphroaig névvel?

Laphroaig

A történelem mint mindig, közbe szól. Ha nem lenne elég a körülöttünk zajló őrület, akkor a hétköznapjaink és az életünk azon részét is kezdi megváltoztatni ahova általában pont a megállíthatatlan elől menekülünk. Egy hobbiba való mélyedés, egy dolog amit állandóság a miatt is értékelünk egy apró változással a normalitásunk utolsó elemét is képes lerombolni és dühöt, felháborodást, csalódottságot okozni. Van erre jó sok példa a whisky világába “menekülők” számára is. A történelem most egy érdekes kérdést dobott fel a brit királyi ház felől.

Elhunyt a század tanúja, II. Erzsébet királynő, akiről már mindent leírtak ezért itt csak egyetlen dolgot jegyeznék meg róla ami nekünk “fontos” lehet. Erzsébet egy gyönyörű magyar grófnő leszármazottja. Rhédey Klaudia sokadik ük-ük(még több ük)unokája. Az utolsó, hagyományait tartó királyi udvar, a monarchia sok adminisztratív feladatot kapott azzal, hogy az eddigi trónörökös, a walesi herceg Károly lett az új király III.Károly néven. A brit üzleti élet egyik legszimbolikusabb minőségjelzője, a Royal Warrant is új korszakba lép az új uralkodóval. Károlyról pedig köztudott, hogy hercegi címe ideje alatt Királyi Beszállító-vá tette kedvenc skót whisky lepárlóját, a Laphroaig Distillery-t. A hercegből királlyá előlépő Károly státusza kihat-e a walesi herceg által adományozott címekre pozitív irányba és lesz-e a Laphroaigból Royal Laphroaig, ez most a kérdés.Mielőtt belemegyünk, gyorsan nézzük át mit lehet tudni a Royal Warrant nevű jelzésről.

II. Erzsébet által adományozott Royal Warrant

A Royal Warrant of Appointment az a dokumentum, amely egy céget vagy magánszemélyt kinevez a királyi udvar beszállítójának, amivel feljogosítja a királyi engedély birtokosát, hogy használja ezen jelzőt és a királyi címert a tevékenységével vagy termékével kapcsolatosan. Azok kaphatnak Királyi Beszállítói címet akik a jelöléskor vizsgált utolsó hét évből öt éve folyamatos vagy alkalmi szolgáltatói már az Udvarnak. Ezen kívül természetesen a megfelelő környezetvédelmi és fenntarthatósági tervekkel rendelkeznek, azokat betartják. A lényeges pont itt, hogy minden Királyi Udvart külön kezelnek. Mivel Erzsébet 1952 óta uralkodott, így az elmúlt hetven évben nem kellett azzal foglalkozni, hogy egy új királyi közeg elkezdte a saját preferált beszállítóit díjazni. Károly trónralépése azonban egy új királyi udvart is jelent a protokollban. A Royal Warrant jelző kizárólag az udvari beszállításra, szolgáltatásra vonatkozik, tehát ha valaki olyan birtokra vagy céghez szállít ami királyi tulajdonban van, arra nem terjed ki. Csak a család számára szóló szolgáltatások és termékek viselhetik és kaphatják meg. A cím öt évre szól, ami a negyedik évben felülvizsgálatra kerül és amennyiben továbbra is fennállnak a körülmények újabb öt évre hosszabítható, és így tovább. Amennyiben minőségi kifogások, üzleti változások, csőd vagy egyéb jogi hátrányba kerül adott cég, úgy a Royal Warrant törlésre kerül. Ez a törlés nem ritka, évente 30-40 cégtől veszik el a jogot, igaz nagyjából ugyanennyi új meg is kapja. A törlés után egy éve van az érintett cégnek vagy magánszemélynek, hogy minden felületről eltüntesse a Royal Warrant-t. A királyi címert használó termékek és szolgáltatók természetesen semmiféle ingyen szolgáltatást nem nyújtanak a királyi családnak, ugyanolyan feltételekkel kereskednek velük mint bárki mással. A cím azt sem jelenti, hogy csak és kizárólag az Udvarnak dolgoznak, ahogyan azt sem, hogy ezek a termékek a legjobbak. Ezek egyszerűen csak a preferált termékek a királyi család számára. A beszállítók nem beszélhetnek arról mikor és mennyit és mit szolgáltatnak az Udvarnak, csupán minden üzleti felületükön használhatják a királyi címert és hirdethetik büszkén a kiválasztottságukat.

De mi történik ha meghal az adományozó? Mint jelen esetben, Erzsébet. Ilyenkor a Royal Warrant viselőinek két évük van, hogy le vegyék a címert és a jelzőt minden felületükről. Természetesen ha semmiféle változás nem történik minőség tekintetében, akkor az új Udvar ismét elfogadja a beszállítót és az új jelző kerül az árukra, hivatalos felületekre. Legutóbb György király nevét változtatták Erzsébetére, most pedig lekerül majd Erzsébet neve és III.Károly neve kerül fel.

Itt van tehát a kérdés, hogy a walesi hercegként adományozott Royal Warrant után (az uralkodó engedélyezheti a családon belül azt, hogy ki adhat ki Royal Warrant engedélyt, így az állandó trónörökös címet jelentő walesi herceg adhat, de adott élete során Erzsébet anyja, az Anyakirálynő is, sőt a férje, Fülöp edinburghi herceg is, összesen nagyjából 800 körül van a kitüntett szolgáltatások és termékek száma) Károly szereti-e vagy kitünteti-e a Laphroaig Distillery-t azzal, hogy használhatja a Royal nevet is?

Ezt viseli jelenleg minden Laphroaig címke, Royal Warrant a walesi herceg által adományozva

A Laphroaig 1994 januárjában kapta meg Károly walesi hercegtől a Royal Warrant jelzőt, azóta a Laphroaig híres fehér címkéin ott díszeleg a királyi címer-jelző. Innen ered az, amit biztos sokan láttak már csak kevesen értették, hogy mit jelent vagy mi a jelentősége, hogy a másodlagos piacokon az 1994 előtti Laphroaig palackok mellé gyakran odakerül aukciókon a Pre-Royal Warrant mondat is, jelezve, hogy nagyjából hova lehet belőni palackozása időben az adott Laffit. Mivel viszonylag egyszerű, állandó és ezért nehezen datálható egy Laphroaig 10 éves, ez az egyértelmű ábra és ennek felkerülési időpontja komoly támpont. Az már pszichológia, hogy a pre-Royal Warrant Laphroaig maltok átlagosan 100-150 fonttal többe kerülnek mint az 1994 utáni társaik. A magyarázat simán a gyűjtési mániából fakad. Lévén, hogy azzal, hogy a Royal Warrant felkerült, lezárult egy fejezet a lepárló történetében (vagyis az amikor még nem voltak királyi jelzést viselők) és kezdődött egy “új korszak” (már a címkén a Royal Warranttal). Paradox módon a magasabb Pre-Royal Warrant árak azt sugallják, hogy ahogy a walesi herceg kitüntette őket a Laphroaig minősége romlott és nem ér annyit mint mielőtt rátette volna az áldását…Nyilván nem erről van szó. A Laphroaig nem változott meg (legalábbis ezért és ekkor minőségileg nem) csupán egy olyan “kapaszkodó” a kollektoroknak ami beindítja őket. Egy sima változás a címkén. Ilyenhez még csak királyi címer se kell, példának ott a Macallan 18 évese, amelyik legutóbb annyit változtatott, hogy a desztillálás éve helyett a palackozás évét kezdte használni, amivel lezárult egy fejezet (vintage) és kezdődött egy új (bottling year). Ez már elég volt egy nagy árváltozáshoz a gyűjtők körében.

Laphroaig
Laphroaig 10 Year Old még a Royal Warrant előtt (1994 január) ami csak ez miatt 300-600 font közt is mozog a másodlagos piacokon

Várható-e tehát, hogy ezentúl Royal Laphroaig néven fogjuk ismerni azt a whiskyt amit eddig Laphroaigként ismertünk? Nos, a Royal jelző kicsit másabb téma mint a Royal Warrant. Bár nem tartom valószínűnek, hogy ez megtörténik, és bővül azon single maltok és lepárlók sora amelyik bírja ezt (Royal Lochnagar, Royal Brackla és az elveszett Glenury Royal), ugyan mit lehet a mai világban kizárni? Valószínűnek tartom, hogy amikor majd megújul az adományozás, a hercegi címer helyére felkerül immár III.Károly címere. Hacsak addig Vilmos meg nem kedveli a Laphroaig maltot. Az ugyanis nem egyedi, hogy pár szolgáltató többszörös Royal Warrant hordozó, mint például pár londoni szabóság, amelyek egyszerre voltak a királynő, az edinburghi és a walesi herceg kitüntetettjei is.

Addig meg egy Royal Laphroaig ötlete remek témát fog adni a whisky blogoknak, komment csoportoknak, és ez a poszt is csupán azért született, hogy amíg elolvasod, addig se a kibaszott ukrán háborúval, gáz és áramszámlával, inflációval foglalkozz, hanem a Laphroaig járjon az eszedben.

Király, nem?

A whisky világáról a Barman’s Choice blogon találhatunk több információt. A Facebookon ugyancsak Barman’s Choice név alatt a platformnak megfelelő, rövidebb, napi bejegyzésekket, friss és gyors híreket, részben szakmai részben privát gondolatokat lehet olvasni. Ugyancsak a Facebookon olvashattok a Whiskygyűjtés és befektetés oldalon a – meglepő módon – whisky gyűjtés és invesztíció témakörben. Instagramon a (@barmanschoice) tagot érdemes követni.

Forrás: scotchwhiskyblog.wordpress.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük