Islay ikonosztáz – Laphroaig 30 YO – The Ian Hunter Stroy Book 2: Building an Icon

LAPHROAIG 30 YEAR OLD-THE IAN HUNTER STORY BOOK 2:BUILDING AN ICON

A mai posztot rengeteg irányból megközelíthetnénk, nem csak abból a tényből, hogy folytatódik egy sorozat, új taggal bővül egy hatalmas jelentőségű skót single malt whisky portfóliója.

A Laphroaig Distillery, amelyik tavaly kezdte a The Ian Hunter Story nevű szériáját, feladja a leckét a whiskygyűjtőknek is. Nem feltétlenül a 700 font feletti árával, és nem is csak azzal, hogy a sorozatot 15 megjelenésre tervezik. A kihívásnak van egy egészen gyakorlati része is. A csomagolás. Pontosabban az, hogy az Ian Hunter Story, amit könyvekként jelenít meg a dizájn, méretéből adódóan komoly feladatat elé állítja azokat, akik mind a tizenöt kiadást szeretnék egyben birtokolni. Elég nagy felület, erős és széles polc kellene hozzá…

Mint egy ikonosztáz, hogy stílusosak maradjunk. Az ikonosztáz, ami a görögkeleti (ortodox) egyházakban a templomhajót a templomszentélytól elválasztó deszkafal, amin a jól ismert keleti ábrázolású képekkel, ikonokkal van díszítve. Méretében és pompájában is hatalmas, Magyarországon például a hajdúdorogi vagy az újfehértói ortodox templomokban vannak kimagasló művészeti értéket is képviselő példái.

Persze a bizánci stílusú ikonokhoz képest a Laphroaig megjelenése szinte szegényes, ellenben remekül tartja a lepárlóra jellemző zöld és fehér színvilágot, esetünkben egy kisebb aranyszín becsempészésével. Vannak olyanok, akik legalább annyira vallásos áhítattal állnának egy Laphroaig ikonosztáz előtt, mint egy templomban. Tudom, ez szinte blaszfémia, de amilyen tempóban halad a whisky népszerűsége, lassan lesznek annyian mint a görögkeleti hívők egy-egy klasszikusan nyugati típusú, katolikus irányultságú országban.

A most megjelenő whisky, ahogy a neve is mutatja, a második a sorozatban. Ez egy 1989-es desztillálású, Oloroso sherry hordóban érlelt, 48.2 % abv-vel palackozott harminc éves Laphroaig. Szemben az első kiadással, amely a “Unique Character” alnevet viselte és ex-first fill bourbon hordós érlelés volt, fokolásában pedig – 46.7 % abv – kicsit elmaradt a mostani, “Building an Icon” nevű verziótól. A széria a Laphroaig egykori tulajdonosának, a jellegzetes lepárló karakter felépítésével is nevet szerző Ian Hunternak állít emléket. A kiadások mindegyike igyekszik az ismert tőzeges, medicinális Laffi stílust kidomborítani, a jelek szerint az elsők közt a hordók adta plusz jegyekkel variálva. A kor ugyanis maradt, harminc év mindkettő eddig megjelent palackozásnál. A csomagolás, az említett könyv-formátum teszi még egyedibbé, hovatovább ikonikussá a szériát.

LAPHROAIG 30 YEAR OLD-THE IAN HUNTER STORY BOOK 2:BUILDING AN ICON

A Laphroaig most már hosszú ideje a Beam Suntory csoport tagja, a Bowmore mellett a cég második lepárlója Islay szigetén. Sok vélemény szerint a jelenlegi tulajdonos keze alatt a Laphroaig inkább szürkül, semmint ragyog, de azért ez a megjelenésében ortodox – értsd a jól ismert külső jegyeket megtartó – formában, ezzel a korjelöléssel erősen helyet követel magának a skót single malt sorozatok legendáriumában.

A tematika, az örökség és a múltban a jelen sikereit megalapozó egyéniségeknek való emlékállítás nem új. Gondoljunk a Glengoyne Legacy vagy a konkrétabb, a volt lepárló managerek előtt tisztelgő Glenglassaugh Manager’s Legacy sorozatra, vagy az akár pár éve divatos karakter-szériákra, mint a Highland Park Keystones Series. Utóbbi a személyek helyett a karakterekben a gyakorlatban is értelmezhető, a készítés során alkalmazott fejezetekre épített, mint a tőzegelés, a floormalting, a hordófajta, stb.

A Laphroaig, amelyik mint említettem 15 alkalommal igyekszik majd Ian Hunter előtt tisztelegni ezekkel az album méretű csomagolásokkal és whiskykkel, az Ian Hunter Story tavalyi bemutatásával egyidőben a travel retail szegmensben is elkezdett egy teljesen hasonló tematikát és megjelenést. A Laphroaig The Bessie Williamson Story, a nevéből egyértemű, a lepárló másik legendás személyiségének, az Ian Hunter titkárnőjéből a Laphroaig tulajdonosává vált Bessie Williamson előtt tiszteleg. Bessie neve a Laphroaig palackozásokon eddig főleg a független palackozók kiadásain szerepelt, hiszen az úgynevezett teaspooned, azaz hozzáadott malttal keverten eladott, blended malttá vált italok a Williamson név alatt futnak a piacokon. Igaz, vannak akik a Williamson név alatt single maltként szerepeltetik a cuccukat, egyértelművé téve, hogy Laphroaig van a palackban. A kérdés talán majd egyszer megér egy önálló posztot is, hogy ki és miért használja az egyik kategória, ki a másik kategória alatt e nevet. A Bessie-féle verzió tavaly 25 éves formában, 43 % abv-vel és egy kicsit vékonyabb könyv dobozolással lett piacra vezetve. A pandémia alatti GTR szegmens bedőlése egyelőre kérdésessé teszi, hogy mikor lesz ennek folytatása, de a jelenlegi állapotokat elnézve nem lesz feladva a projekt és hamarosan, amikor már újra lehet normálisan utazni, fogunk látni új Bessie “könyvet” is a repterek vámmentes polcain.

 Iconostasis_of_Hajdudorog
 A hajdúdorogi görögkatolikus székesegyház ikonosztáza

Addig azonban itt a Book 2: Building an Icon, és lehet gondolkozni, hova építed otthon a szentélyed. Világnézettől függetlenül, egy a fenti képre hasonlító whisky-ikonosztáz azt hiszem sokunkból kiváltaná a reakciót, hogy szó szerint térdre ereszkedjünk előtte…

A whisky világáról a Barman’s Choice blogon találhatunk több információt. A Facebookon ugyancsak Barman’s Choice név alatt a platformnak megfelelő, rövidebb, napi bejegyzésekket, friss és gyors híreket, részben szakmai részben privát gondolatokat lehet olvasni. Ugyancsak a Facebookon olvashattok a Whiskygyűjtés és befektetés oldalon a – meglepő módon – whisky gyűjtés és invesztíció témakörben. Instagramon a (@barmanschoice) tagot érdemes követni.

Forrás: scotchwhiskyblog.wordpress.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük