Földalatti whisky – Bimber The Spritit of the Underground Series

A következő megálló a Siker.

Azt hiszem azonnal korrigálnom is kell a kezdőmondatot. Egyrészt szó sincs megállásról, sőt inkább szárnyalásról, másrészt a siker már rég megérkezett a londoni székhelyű Bimber Distillery számára. Ami egy öt éves whiskyvel rendelkező városi lepárlótól igazán szép eredmény. Különösen – ennyi skót sovinizmust azért ennyi idő alatt már elsajátítottam – ha egy angol whisky főzdéről van szó- súlyosbítom, London közepén működő lepárlóról. Talán kevesen vannak akik a whiskyhez kapcsolódó imázst egy londoni telephelyhez kötik. A dolgot árnyalja, hogy a Bimber alapítói lengyelek, és rövid történetük során bizonyították nem csak azt, hogy kiváló és minőségi munkával még egy londoni lepárlót is fel lehet tenni a világ whisky térképre, hanem azt is, hogy lengyelként mennyire nagyra értékelnek olyan bizonyos helyeken már inkább leszólt értékeket, mind lokálpatriotizmus.

Az egész Bimber sztori tulajdonképpen arról szól, hogy egy innovatív, elhivatott lengyel vállalkozók, kihasználva otthonról hozott desztillálási tudásukat, London közepén elkezdtek különböző párlatokat készíteni, kihasználva a londoni bárkultúra igényeit, és nagy tervüket, miszerint whiskyt fognak készíteni, egy percig nem adták fel. Nem is akármilyen tervekkel álltak neki a whiskyjük készítésének, hiszen olyan hozzáadott értékeket vettek alapul a készítés során, ami mág Skóciában is párját ritkítja. Ha már egy világváros kellős közepén nyilvánvalóan nem kristálytiszta források vagy évezredes loch biztosítja a vízigényt, akkor más lesz a hangsúlyos. Az, hogy a Bimber saját árpát használ fel saját földjeiről )nekik termesztik) és a város közepén szinte saját malting floor -ral dolgoznak, saját kádárüzemük van, az azt hiszem mindent elmond a fanatizmusukról.

Természetesen a sikerhez kellett az is, hogy egészen kiváló párlatot készítsenek, és már három év után is szinte kivétel nélkül minden whisky rajongó, kritikus, ítész a legmagasabb szinteken értékelte a pár éve három évesen kiadott első maltjukat. És azóta az összes többit is! Továbbá nagy letéteményese a sikernek a londoni whisky szcéna, az a több ezer tagot számláló londoni whisky klub világ, amelyikből – valljuk be, nem kis lokál-sovinizmust is belecsempészve s ztoriba – kinőtte magát a Bimber Klub, a márka legelhivatottabb követőinek bázisa. A csoport már akkora és olyan súlya van, hogy szinte lábon elkel minden Bimber palackozás ami megjelenik. A Bimber pedig nem fukarkodik megjelenésekkel, elképesztő sebességgel jelennek meg single cask vagy small batch kiadásaik. Ez a sok megjelenéses taktika ismert lehet skót vonalon, hiszen anno a Bruichladdich, az Arran, vagy később a Wolfburn és a Kilchoman is alkalmazta, alkalmazza. A skót főzdék idővel a készletek és a piac stabilizálódása után ezt kicsit lecsökkentették, de vegyes megítélés alá esik, hogy a kezdetekben kevésbé kimagasló párlataik rengeteg finiselése, vagy épp exkluzív kiadásnak álcázott cash flow management-je hagyott-e nyomot egyikük-másikuk jelenlegi státuszán vagy sem. A dolgok idővel azért inkább a pozitív itéleteket hozzák mai viszonyok közt.

A Bimber annyival van előnyösebb helyzetben, hogy mint említettem, egészen ritka magas minőségű párlataik vannak. Kicsit az angol Bimber vette át a whisky-geek közösség figyelmét a japán Chichibuval szemben, aminek már a másodlagos piacokon is látható jelei vannak. Mert a Bimber bármit csinál, az azonnal elérhetetlen lesz, és megjelenik horror pénzekért a másodlagos fórumokon. És bár a Chichibu példa helytálló, talán maradva a még egy hazai piacnak (országnak) számító brit területen, én inkább a Daftmillel állítanám párba a Bimbert. Azért, mert kiváló példái két “iskolának”, nem kiemelve egyiket sem a másik rovására, viszont rávilágítani mentalitásbeli hasonlóságokra és különbségekre. A Daftmill, amelyik egy farmgazdaság “mellékterméke” tulajdonképpen, klasszikus régimódi viszonyok közt a betakarításokból maradó felesleget és a mezőgazdasági munka kieső idejét tölti ki whisky desztillálással. Ez a lepárló tizenkét évet várt arra, hogy megjelentesse első hivatalos kiadását, amiben épp egy londoni székhelyű független palackozó, a Berry Brothers & Rudd lett a partnere. Kivárták, amíg úgy ítélték meg, ezzel a minőséggel ki lehet jönni a piacra. Ezzel pedig visszatették Fife és a Lowland reputációját a térképre, és azóta is képviselik ezt a mai viszonyok közt kevésbé hatékony, de organikus desztillálási kultúrát Skóciában. Szemben a Bimber, amelyik lengyel bevándorlók projektje Londonban, azonnal a piacra vezetett termékekkel, erős dizájnt alkalmazva, egyértelműen kihasználva a whisky körüli általános hájpot. A Daftmill a maga szintjén próbál szembe menni a mainstream viszonyokkal, nevezetesen, hogy a palackjai flipperek célpontja legyen, nem túl nagy sikerrel. Legutóbb talán épp az egyetlen lépést tudták ebben a kérdésben megtenni amit lehetett, hogy egy önmagukhoz képest nagy mennyiségben jelentettek meg Daftmill maltot az addigi kisebb batchekkel szemben, mellett. A Bimber pedig, ha nem is bátorítja, mert hiszen nem is kell nekik, de élvezi a másodlagos piac okozta eredményességet. Mindkét esetben az átlagos fogyasztó szenved, hiszen szinte esélytelen ezen két lepárló új kiadásaihoz normális áron és keretek közt hozzáférni. Egy skót vidéki és egy angol urbánus főzde hasonló cipőben jár tehát, de jellegzetességeit a saját stílusának és körülményeinek mindkettő jól láthatóan hordozza.

A Bimber most egy új sorozatba kezd például. Hangsúlyozva londoni kötődésüket, és egyben okosan kihasználva a már emlegetett helyi whisky szcéna lokálpatrióta és – erősen idézőjeles – sovinizmusát, vagyis, hogy “van nekünk saját whiskynk ti skótok..”, egy a londoni földalatti állomásainak dedikált single cask szériát kezd el. A dolog esetleg ismerős lehet onnan, hogy évtizedekkel ezelőtt a Macallannek volt egy majdnem ugyanilyen szériája, a korszellemnek megfelelő a megállók nevét viselő kerámia dekanterekbe rejtve a maltot. Ma már ránézésre ezek a Macallan kiadások a szuper-retro megjelenésükkel inkább “szánnivalóak” mintsem értékek. Lásd még Bells dekanterek a királyi család tagjainak dedikálva…

A Bimber nem bízott semmit a véletlenre és egy nagyon kortárs és izgalmas megjelenést adott a hagyományos megállójelzések mellé.

spirit-of-the-underground-release-1

A whiskyk hordóerősek, nem hűtve szűrtek és színezékmentesek, single cask kiadások, az első négy bizonyosan ex-bourbon cask érlelt. Az első négy tag a Waterloo, a Baker Street, a Kings Cross St Pancras és az Oxford Circus nevét viseli. Jól ismert nevek. A sorozat jövőjét biztosítja, hogy a londoni földalattinak közel 270 megállója van 11 vonalon, és a londoni kötődésére extrém büszke Bimber célja, hogy meg is legyen mindegyiknek a maga maltja! A sorozat a jelenlegi infók szerint négyesével jelenik majd meg, a tervezett ár 125 font per palack. Érdemes lesz figyelni, milyen magasságokba kúszik majd fel roppant gyorsan a másodlagos ár. A dologhoz hozzátartozik még, hogy a Bimber Baker Street palackozáshoz a hordót a már emlegetett Bimber Klub válogatta ki, tovább szőve ezzel a szoros kapcsolatokat a helyi erőkkel. Maga a londoni földalatti, a világ első ilyen közlekedési vonala (a második, egyben az első a kontinensen a budapesti, ne feledjük!), amit a The Tube néven is emlegetnek, közel 250 mérföld hosszú. Ezen a vonalon bőven akad whisky rajongó azt hiszem…

Sokan vallhatják azt, hogy egy 270 darabos sorozat majd elértékteleníti a brandet, és majd a magas árak szépen konszolidálódnak idővel a gyűjtők körében is. Ilyenkor a Highland Park single cask szériáját emlegethetjük, vagy a Wolfburn és Kilchoman single cask kiadásokat. Igazából az, ha a másodlagos piacokon idővel kevésbé lesz unikális egy-egy ilyen palack és annak az árra pozitív hatása lesz (értsd negatívan befektetők szemszögéből) csak a tényleg hobbigyűjtők és whisky fogyasztók örülnek majd. Mert a Bimber párlatok jók. Abban nem lesz hiba. A Bimbertől nem idegen amúgy sem a nagy sorozatok patronálása, legutóbb tavaly év végén jelentettek be egy húsz megjelenésű The Country Collection nevű szériát, a piacaiknak dedikálva. (pár éve próbáltam őket a magyar piacra csalogatni, bevetve még a lengyel-magyar két jóbarát szlogent is, de egyszerűen már nem tudtak új piacokat vállalni, annyira nagy az igény és annyira kicsi egyelőre a kapacitás, minden termelés szinte évekre előre lekötve…de nem adom fel:)

És, hogy azért ne higyjük, hogy a Bimber bele akar ragadni a londoni metropolisz közegébe, említsük meg, hogy pár hónapja jelentették be, hogy megvásároltak egy skót területet, ahol whisky lepárlót építenek. Ráadásul egy farmról van szó, Dunphil nevű helyen, így lehet, hogy a Daftmillel való összehasonlítás pár éven belül már skót “belügy” lesz, semmint kozmoplita brit-angol és rebellis skót összehasonlítás.

De addig az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb sorozata kezdődik el a whisky gyűjtők számára, igazi nagy vadászat lesz. Nem a megszokott körülmények és tematika, nagyon komoly “ellenfelekkel” a beszerzési területeken. Ez így egyben nagyon bimberes. És ezt akkor is el kell ismerni, ha az ember fanatikus skót malt rajongó. A Bimbernek akkor is helye van “köztünk” ha nagyon magáénak akarja egy közeg. A londoni – már nem is annyira – underground whisky szcéna.

A whisky világáról a Barman’s Choice blogon találhatunk több információt. A Facebookon ugyancsak Barman’s Choice név alatt a platformnak megfelelő, rövidebb, napi bejegyzésekket, friss és gyors híreket, részben szakmai részben privát gondolatokat lehet olvasni. Ugyancsak a Facebookon olvashattok a Whiskygyűjtés és befektetés oldalon a – meglepő módon – whisky gyűjtés és invesztíció témakörben. Instagramon a (@barmanschoice) tagot érdemes követni.

Forrás: scotchwhiskyblog.wordpress.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük