Már három éve, hogy nagyjából ezen szakaszán az évnek lehetett hallani suttogásokat, majd pár hónappal később konkrét kinyilatkoztatásokat is, hogy a Diageo újra termelésbe állítja bezárt legendásinak egy részét. 2017 decemberére az is kiderült, hogy a három szóba jöhető lepárló a Port Ellen, a Brora és a Rosebank lesz. Előbbi kettőt rehabilitációját egyidőben, egyszerre jelentette be a Diageo, és mire még a sokkolóan erős, de pozitív hírt feldolgozhatta volna az ember, derült égből újabb jó hír, kinyit a Rosebank Distillery is! Utóbbi annyival volt izgalmasabb, ha ugyan lehet ezt mondani ilyen szintű bejelntések kapcsán, hogy a Rosebank lepárlót, a márkanevet és a készleteket egy független palackozó, az Ian Macleod Distillers vásárolta meg. A cég tulajdonában áll a Tamdhu és a Glengoyne főzde, van jól ismert független palackozói portfóliója is, és egyben az egyik legsikeresebb manufakturális gin márkából csináltak nemzetközileg is ismert terméket.
A Rosebank azonban mindenképp szintlépés volt az új tulajnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a korábban elképesztően jól bepozícionált, tökéletesen tőzegmentes és kiváló látogatóközpontot üzemeltető Glengoyne, vagy az átlagos, elfeledett Tamdhu új élettel való megtöltése kicsi feladat lett volna. De egy ikonikus név, a három nagy, minőséget, gyűjtendő darabokat, hatalmas márkaértéket és potenciális piacokat jelentő Rosebank megszerzése komoly feladat. Főleg azért, mert az 1993-ban bezárt, majd 2008-ra teljesen kifosztott épületből szinte a semmiből kell új lepárlót építeni, hanem logisztikai szempontból is. Ez alatt érthetjük azt is, hogy már a megvásárlásnál két fronton kellett összehangoltan cselekedni, hiszen az épület a főzde mellett kiépített vizicsatornát üzemeltető, részben állami cég tulajdona volt, míg a márkanév és a whisky készleteke felett a Diageo diszponált. A Diageo, amelyik nem feltétlenül arról híres, hogy kooperál, vagy nagyon megengedő lenne a márkaneveivel kapcsolatban, valamiért mégis üzletelt az IMD céggel, így a Rosebank a semmiből újabb esélyt kapott élni.
A munka nagy, hiszen egyszerre kell a lepárlót újjáépíteni, és egyben a márkanevet, a whiskyt, a maga szintjén visszavezetni az aktív brandek közé. Ennek első lépése volt az év elején megjelent, az új tulajdonos legelső hivatalos palackozásait jelentő két single cask palackozás megjelentetése. Nem mondom, hogy a whisky közeg teljes mértékben pozitívan fogadta, ami azért a várakozásokkal ellentétes reakció volt. De erről nem a közeg és – mint sohasem- nem a Rosebank tehetett. Nyilván a tulajdonosi kör, amelyik kicsit kényszerpályán mozog, hozta meg a döntést a sztereotipikusan nagy felzúdulást generáló elem, az árazás kapcsán. A 2500 fontba kerülő palackozások ezzel szinte teljesen el is játszották a kódolt szimpátiát, hiszen az árak még az elmúlt évek döbbenetes drágulásaihoz hozzászokott whisky fogyasztói, de főleg gyűjtői és befektetői réteget is megdöbbentették. A 2500 font inkább a másodlagos piacok amatőr profitvadászait idézték, semmint a vélt szándék, a hosszú idő után újra pályára lépő, hivatalos kiadású single cask Rosebank imázsát emelték. De az emlegetett kényszerpálya, amibe beleértendő akár a készletek kis mennyisége is, a rengeteg pénz amit már eddig beleöltek a projektbe, az igénye annak, hogy premium termékként táplálják a piacba a márkanevet, az a tény, hogy inkább maguknak akarják azt a pénzt, amit lehet, hogy megadna a másodlagos piac amúgy is a termékkel játszó rétegnek, illetve az, hogy valójában senki nem tudta, mennyit is fog érni jelen viszonyok közt egy Rosebank a 21.században.
Most azonban nem az Ian Macleod Rosebankkel kapcsolatos stratégiáját akarom elemezni, ennyi elég is volt belőle fentebb jelenleg, hanem az új hivatalos kiadást bemutatni. Megjelent úgyanis a technikailag harmadik, IMD palackozás, a Rosebank 30 Year Old Release 1 – Vintage 1990 nevű palackozás.
A harminc éves Rosebank 48.6 % abv-vel, 4300 palacknyi mennyiségben jelenik meg, 1990-es, a lepárló stílusát is meghatározó triple, azaz háromszoros lepárlási eljárásból készített párlatokból érlelve. A hordó fajtáiról különösebben nem akar beszélni a tulajdonos, de a tapasztalatok szerint dominánsan american oak érleltek ezen korszak Rosebank maltjai. A whisky árazása 1600 font, ami a single cask kiadásokhoz képest komoly visszalépés, de semmivel sem alacsonyabb, mint a másodlagos piacokra jellemző érték. Egy harminc éves single malt akármelyik márkától drága, itt meg egy bezárt lepárló készletéből jön hivatalos palackozás, de még egy kicsit így is magasnak találom. Persze miért a Rosebankre zúdítanánk a haragot, ők csak úsznak a kor hullámaival, az vesse rájuk az első követ aki nem akarna a legtöbbet kapni az ilyen ikonikus termékeiért.
A jó hír, hogy a tervek szerint éves megjelenés lesz ez a helyzetéből adódóan magas korjelölésű kiadás sorozat. A főzde 1993-ban zárt be, abból az évből még vannak készletek, így a következő három évben ha akarják tarthatják is a 30 éves irányt, évente más vintage-ből válogatva. Vagy érkezhetnek ennél korosabb változatok is. Ez lesz talán az érdekes része a következő években a Rosebank sztorinak, hiszen a többi dolog annyira technikai, de életbevágó is egyben, mint például maga az újjáépítés, hogy a legtöbb energiát az fogja sokáig elvinni még. Aztán lassan a következő években elindul majd a saját termelés is, és amennyire én tudom, 12 évesre tervezik a flagship palackozást, ezért közel másfél évtized még előttünk van kóstolni a 21.századi “rózsavízet”. Addig biztos lesznek a hagyományok előtt tisztelegve fiatalabb, mondjuk az ismert 8 éves verzióra utaló jelenlegi változat, esetleg tovább viszik a single cask projektet is. De amennyi három éves, nevet még csak a social mediaban szerzett főzde terméke van a piacon, szerintem akár oda is beléphet a Rosebank alkalmilag, legalább látnánk, van-e különbség nagyértékű, neves lepárló párlatainak minősége, és a semmiből jövő új generáció tudását tükröző termékek közt.
Nagyjából ennyit lehet az új és örömteli palackozásról írni. Ami manapság mindig is szóba kerül még, az a megjelenés. Azt hiszem itt semmi kritikának nincs helye. Szép a csomagolás, a palackforma, kellően hangsúlyos az imázst adó rózsa jelenléte, különösen a palack nyakán tetszik nekem. A színvilág, az adatolás rendben, talán csak a cask ismertetés kevésbé kapott súlyt, de most ennyi belefér.
Az árazás? Igazából most már egy reakció után felesleges rágni a kérdést. Attól nem lesz kevesebb. Sőt, ha a single cask verziókhoz mért ezer fontnyi különbségen elgondolkozunk, megkockáztatom, sokkal hamarabb fog felfelé mozdulni az ára a 30 éves új palackozásnak, mint a két single cask változatnak. Másrészt viszont töredékért vehet az ember Rosebank maltokat, ha az 1600 fontot irányadónak tekintek. Meglátjuk mit reagál a piac. Bizonyosan nagyobb vásárlási kedv jelentkezik majd a Release 1 kapcsán, mint a két SC kiadás esetében.
Most már kimondhatjuk, a kertészek dolgoznak a virágágyás körül, vannak nyíló bokraik, szépek is, törékenyek is, és illatosak is a rózsáik. Évente követjük addig, mivé váltak az évek alatt a raktárban alvó maltok az eredeti felszerelést használt főzde párlataiból, és szépen haladunk az új gazda elképzelése felé. A Tamdhu maltjainál már sikeresen újra élesztettek valamit az Ian Macleod emberei. Ez a megszerzett bizalom pedig csakis szép jövőt ígérhet a Rosebank Distillery és single malt tekintetében is.
A whisky világáról a Barman’s Choice blogon találhatunk több információt. A Facebookon ugyancsak Barman’s Choice név alatt a platformnak megfelelő, rövidebb, napi bejegyzésekket, friss és gyors híreket, részben szakmai részben privát gondolatokat lehet olvasni. Ugyancsak a Facebookon olvashattok a Whiskygyűjtés és befektetés oldalon a – meglepő módon – whisky gyűjtés és invesztíció témakörben. Instagramon a (@barmanschoice) tagot érdemes követni.
Forrás: scotchwhiskyblog.wordpress.com