Új külsőt kapott a La Aroma de Cuba Mi Amor sorozata

Az Ashton Distributors frissítette a La Aroma de Cuba – Mi Amor sorozata szivargyűrűjét és csomagolását, ami abban mutatkozik meg, hogy a sorozatnál eddig meghatározó sárga háttérszíneket kékeszöldre cserélték. Az Ashton újítása mögött az a szándék rejlik, hogy a gyártó ki akarta emelni azt a kék elemet, amely korábban megtalálható volt a csomagolásban. A kék színnek ez az árnyalata elmondásuk szerint megegyezik azzal, mint amikor az óceán és az ég találkozik.

A dizájnváltás nem érinti a szivar összetételét, ami változatlan maradt, Mexican San Andrés kötőlevél öleli körbe a Nicaraguai kötő-, és töltőleveleket. A szivarok változatlanul a My Father Cigars S.A. Nicaraguai gyárában készülnek.

La Aroma de Cuba

A sorozat 2010-ben indult, de az európai piacra 2014-ben került. Európában különböző jogi viták miatt La Aroma del Caribe név alatt található meg a sorozat, az Ashton másik termékével a San Cristoballal pedig Paradiso néven találkozhatunk a trafikokban.

Arról, hogy az európai kiadásokat is érinti-e a “ráncfelvarrás”, nem közöltek információkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük