Liana Fuente elhagyja a családi vállalkozást

Liana Fuente, aki Carlos „Carlito” Fuente legidősebb lánya, 15 év után hagyja ott a Fuente szivargyárat.

“Az apámmal való együtt dolgozás volt az egyik leginspirálóbb és egyben legnagyobb kihívást jelentő dolog a cégnél töltött időm során. Ő egy kreatív zseni, ő alkotta meg a Fuente Look alapjait. Az itt eltöltött időm alatt átvehettem sok már működő projektet, és lehetőséget kaptam új, önálló projektek kezdeményezésére is. Célom volt megvalósítani édesapám azon elképzelését, hogy az Arturo Fuente egy elismert és szeretett globális luxusmárka legyen – és büszkén mondhatom, ez sikerült is!” – mondta Fuente sajtóközleményében.

Liana a családi vállalkozásban még nagyapja, a néhai Carlos A. Fuente Sr. keze alatt kezdett el dolgozni. Ő felelt az Arturo Fuente marketing tevékenységéért és főleg a márka “nem szivaros” termékeire összpontosított, amelyek a hamutartóktól a ruházaton át a kávéig és a legutóbb megjelent kutyatálakig terjedtek.

Az ő nevéhez köthető továbbá az Arturo Fuente Rare Pinks Vintage 1960’s sorozata, amivel a vállalat eltökélt célja, hogy felhívja a figyelmet a rák megelőzésének fontosságára, és mindemellett a társaság minden egyes eladott doboz árából 13 dollárt adományoz a The American Cancer Society részére.

Arturo Fuente Rare Pinks Vintage 1960’s

Habár Liana Fuente lemond a cégnél betöltött pozíciójáról, továbbra is a Fuente és J. C. Newman család által alapított Cigar Family Charitable Foundation jótékonysági alapítvány igazgatótanácsában marad.

„Családom negyedik generációja továbbra is arra törekszik, hogy az Arturo Fuente továbbra is a szakma ragyogó csillaga legyen. Bár ma kilépek a márkafejlesztési szerepemből, senki sem tudja, mit hoz a jövő – csak annyit tudunk biztosan, hogy a jövő mindig fényes lesz az Arturo Fuente számára” – zárta sorait Liana Fuente.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük