Mire figyeljünk a szivar meggyújtásánál

A koccintás egyike a legünnepibb pillanatoknak. A szivar meggyújtása, találkozása a tűzzel úgyszintén ünnepi koccintás, amelynek során a szivar lábát kissé megpörköljük, megpirítjuk. Ha jól akarjuk meggyújtani a szivart, sose érintsük a lánghoz. A rágyújtás módja nemcsak a szivar ízét, hanem égési sebességét is befolyásolja, ezért kivételesen fontos, hogy megfelelő módon gyújtsunk rá. A legjobb szivargyújtók a butángázos szúrúlángos változatok, mivel a gáz színtelen és szagtalan. Ugyancsak jó a hosszú szállú cédrusgyufa valamelyik változata. Kerozinos gyújtót vagy vegyi impregnált, kartondobozos gyufát lehetőleg kerüljük.

Az egyik kezünkben a szivart, a másikban a gyútót tartva kezdetét veszi a szertartás. Ha gyufát gyújtunk, várjuk meg amíg a láng leégeti a ként, és csak ekkor lássunk hozzá a szivar meggyújtásához. Soha ne tartsuk a szivarlábát közvetlenül a lángba, mivel ez a tiltott lépés elszenesíti a dohányt, és az égett íz végig megmarad. Ne kezdjük úgy, hogy a szivar a szánkban van; mindig kézben tartsuk, úgy fél centire a lángtól, 45 fokos szögben. Lassan forgassuk körbe a szivart, hogy a szivarláb pereme egyenletesen, enyhén megpiruljon — a töltelék ekkor kezd kiszáradni.

 A pörkölés finom művészete türelmes szemrevételezést igényel, hogy meggyőződhessünk róla: az egész perem meggyulladt. Ha nem egyenletesen melegítjük a teljes körátmérőt, szivarunk nem ég majd egyenletesen. És ha az egyik oldal gyorsabban ég, mint a másik, fellép az „alagútjelenség”; a tökéletlen égés. Ha látjuk, hogy a hamu körbeveszi a borítólevelet, és kicsiny füstpamacsok szállnak felfelé, ajkunkhoz emeljük a szivart, és óvatosan pöfékelni kezdünk úgy, hogy a szivart közvetlenül a láng hegye fölé (de sohasem a lángba) tartjuk, hogy az egész külső gyűrűt meggyújthassuk. Ha sikerült jól meggyújtani a szivarunkat, az első hosszú szívás lesz a legízletesebb és legélvezetesebb.

 

Időről időre még a jól meggyújtott szivarral is előfordul, hogy a közepe táján kialszik. Ha megtörtént, finoman ütögessük le a hamut, és ellenőrizzük, hogy teljesen kialudt-e; ehhez óvatosan szívjuk meg néhányszor a szivart. Ha nem jelenik meg a dohányfüst, láng fölé tartva melegítsük fel a szivar végét, megszabadítva így a kátrányanyagoktól, és csak ezután gyújtsuk meg újra. Ahogy a borítólevél szélét ismét meggyújtjuk, tapasztalhatjuk, hogy az egész szivar újra égni kezd. Az újragyújtott szivar íze sokszor erősebbé válik, de még így is sokkal jobb, mintha nem lenne szivarunk.

A szivargyújtás a láng fellobbanásától az elsô szippantásig az egyik legbensőségesebb, ünnepi pillanat. Az előrevetített gyönyörűséges képtől a szivarozás élményéig tartó átmeneti állapot minősége azon múlik, hogy a gyújtást mekkora ügyességgel, összpontosítással és finomsággal hajtjuk végre. Ez az a pillanat, amikor a dohányos igyekszik minden tiszteletét és elismerését kifejezni, és a dohányzás tárgya, a szivar, meghálálja a figyelmességet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük