A kávé reneszánszát éli Magyarországon, a fővárosban nincs olyan speciális fajta, amelyhez ne lehetne hozzájutni szinte azonnal. Ugyanez jellemzi a bor- és pezsgőkülönlegességeket is, sőt ma már a legdrágább párlatok is minden gond nélkül beszerezhetők, ahogy más gasztronómiai különlegességek is. Nem egészen igaz ez a szivarokra, holott ezek (mint élvezeti cikkek) semmiben sem különböznek az előbb említettektől. Magyarországon a kiegyezés előtti időszakban indult a szivarkultúra, bár már a 18. században termesztettek itthon dohányt (szivarhoz is).
A termék népszerűsítését Széchenyi István gróf kezdte el, de kevés sikert aratott. Főként a nagypolgári és a felső körökben sikerült elfogadtatnia a szivarozást, az átlagos dohánykedvelők maradtak a németek által meghonosított pipázásnál, amit az 1840-es években több helyről, például a Reáltanoda utca és a Szép utca sarkán levő Nemzeti Casinóból kitiltottak, mert sok köpködéssel és mocsokkal járt. Helyette inkább a szivart preferálták. A Parlamentben a számozott szivartartók az alapberendezéshez tartoztak, de a pipát nem sikerült háttérbe szorítani.
A 20. század elején is a magasabb körökben maradt meg a szivarok élvezete, majd az 1948-as fordulat után szinte semelyik rétegben nem volt elterjedt szokás. Még az után sem, hogy a hatvanas évektől kezdve itthon minden további nélkül hozzá lehetett jutni az Amerikában embargós terméknek számító kubai szivarokhoz. A piac a rendszerváltást követően tért magához, de a kezdeti lendület alábbhagyott, ugyanis erősen befolyásolta a szürkekereskedelem, valamint az, hogy a szivarkedvelők a nagyobb választékot és specialitásokat felvonultató Bécsbe jártak át a kedvenc márkáikért. Ma a szivarpiac a dohányértékesítési adatokból kiszűrhetően nagyjából 4,3 millió szálból áll, és az éves forgalom hozzávetőleg egymilliárdos.
Vagyis a fogyasztók nem a legdrágább termékeket keresik, ugyanis e két szám azt mutatja, hogy az átlagos szivarvásárlás szálanként bőven 300 forint alatt marad, miközben egy magas minőségű kubai szivar ára 4500 forinttól indul, és 25 ezer forint is lehet – szálanként.
Ugyanakkor nem elsősorban az ár az oka a hazai szivarkultúra gyengélkedésének. Ehhez a termékhez sokkal több tanulás és ismeret kell, mint a borokhoz, a kávéhoz vagy a párlatokhoz. Ráadásul az élvezete körülményesebb, hiszen egyrészt idő kell hozzá (fél, egy vagy két óra is egy-egy szál elszívásához), másrészt a szabad levegőn kívül nemigen találni olyan helyet, ahol a terméket kibontva egy fotelben élvezni lehet, mint például az alkoholokat. Ettől függetlenül sokakat érdekel a szivar, de nem tudják, hol kezdjék, hiszen szivarfajtából, márkából szinte megszámlálhatatlan van, és nehezíti a döntést az évjárat, a származási hely és a készítés módja is.
Forrás: vg.hu